Kritikám a Port.hu-n. Katt a képre!

Születési neve: Dózsa György Filmszínház. Született (felavatódott), Sztálinvárosban, december 20-án (csak szólok, hogy én sok évvel később ugyan, de hónapra és napra majdnem ugyanekkor születtem). Tervezte: Szrogh György – milyen más stílusban, mint szocreálban. Hé, elvtársak, hisz 1951-et írtunk! Nyitófilm: Megvédjük Cáricint, magyarul beszélő, szovjet. Közönség: lelkes és számos. Teltházas.

Persze, egy Évával kezdem a sorozatot. S persze, nőnapon. Írhatnám, hogy a magyar színésznők Évájával, de igazságtalan lenne a többi lélegzetelállító hölggyel szemben, és nem is lenne pontos, nagyon nem. Bár, kétségtelenül volt benne valami, amihez érdemes viszonyítani. Azt is szokták róla mondani, hogy ő volt az egyik utolsó Színésznő nagybetűvel – aki úgy is szállt ki a kocsiból, akinek az egész ország már kilométerekkel előre köszönt. Az is kezet akart csókolni neki, aki szerint e gesztus már akkor se volt több anakronisztikus közhelynél. Művésznő volt, nehezen megközelíthető és lenyűgöző. Nyitott könyv a lakattal zárt kincsesdobozban.

Előbb lett a poptörténet klasszikusa, mint konkrét filmzene – de az egyik mégis következett a másikból, elvégre Stephen King hétköznapiságával megható és felkavaró novellájának (The Body, 1982) miliőjébe tökéletesen belepasszolt (konkrétan és hangulatilag is) Ben E. King csodás dala. Jelen pillanataig olyan 400 feldolgozása létezik a Stand by Me-nek, ám abban az időben se járhattunk sokkal kevesebbnél, amikor, 1986-ban, Rob Reiner szívszorító kultfilmje elkészült.

Gyűlöli a törpöket. Gyűlöli, gyűlöli, gyűlöli! Ő felel azért, hogy a törpök élete ne lehessen csak játék és mese, s bármennyire is egyszerűnek tűnik motivációja, tán épp ezért (is) tisztelhetjük benne a rajzfilmes antagonisták közül az egyik legkülönlegesebbet.

Kevés igazán meghatározóan bájos tinifilmet ismerek. Mármint olyat, ami arról szól, hogy szerelmesek vagyunk, édesek vagyunk, hisztisek vagyunk, diszkóznak bennünk a hormonok, anya miért nem értesz meg, apa utállak. Ez ilyen. „Dreams, are my reality, the only kind of real fantasy...”

Nézzetek e szép szemekbe: meghallgatjátok, meghallgatjátok, meghallgatjátok... Ha akarjátok. Majd időben katt a képre és előugrik a stream!

Ha nagyteremben vagyunk, a hatodik sortól lefelé. Stanley Kubrick audiovizuális sokkterápiája elől 2015-ben sincs menekvés.