Gyűlöli a törpöket. Gyűlöli, gyűlöli, gyűlöli! Ő felel azért, hogy a törpök élete ne lehessen csak játék és mese, s bármennyire is egyszerűnek tűnik motivációja, tán épp ezért (is) tisztelhetjük benne a rajzfilmes antagonisták közül az egyik legkülönlegesebbet.

Minek látszik? Görnyedt rondaságnak, lúzer varázslónak, akinek a vára is épphogy nem dől össze. Alig van haja, jelentős szemöldökei hiába teszik vicces idézőjelbe, arca olyan, mintha állandóan fájdalom gyötörné. Mert gyötri is! Hókuszpók a Hupikék törpikék képregényváltozatában született, a múlt század ötvenes éveinek vége felé, szadista apja persze a belga Pierre Culliford, azaz Peyo – aztán a Hanna-Barbera (óperenciás)tengerentúli rajzfilmgyárban 1981-től lett belőle tévében ráfaragó főgonosz, aki nincs egyedül a sötét oldalon, de ő a legkitartóbb. Originális neve Gargamel, ami fele annyira se vagány, mint a magyar keresztségben neki adott Hókuszpók, viszont egy időben komoly találgatásokra adott okott nemzetközi ráérős körökben, mondván, nagy, kampós orr, szereti az aranyat, aha, aha, zsidózgatunk, zsidózgatunk? A Gargamel viszont nem héber név, ellenben egy klasszikus francia mesében így hívják az egyik óriást – antihősünk meg ugye óriásnak számít ellenségeihez képest, tehát akkor meg is érkeztünk, rendben is vagyunk.De hogy kicsit még maradjunk az emelt szintes vonatkozásoknál, mert mi is ráérünk, Gargamel, azaz Hókuszpók lakó- és tettestársát eredetiben Azraelnek hívják, amely a héber, az iszlám és a szikh valláskörben egyaránt a halál angyalának neve. Neki is viccesebbet adtak az itthoni fordítók, bár kétségtelen, hogy Sziamiáú lehetne akár annyira veszélyes is a hupikékekre nézve, mint egy haláli angyal, de hát aki látott már egyetlen részt is a szériából, az tudja, hogy nem az. Ellenben egy idióta. Viszont kitart Hókuszpók mellett, még úgy is, hogy szerencsétlent azért eléggé gyepálja a gazdája, meg az élet is. A szingli mágus (egyszer majdnem megházasodott, de csak majdnem) titkon persze imádja ezt a tépett-csoffadt macskát, azt hiszem, láttam is egy olyan epizódot, amiben eltűnt Sziamiaú – volt is nagy összeomlás és még a szokásosnál is nagyobb depresszió.

Vagyis álljunk itt meg egy pillanatra! Hókuszpók vajon tényleg depresszív figura? Mármint oktalanul az? De most komolyan! “Szegény Hókuszpók, mindig melléfog, aztán persze mérgesen morog.” – így gúnyolódik a főcímdal. Na de kérem, azért a helyzet mégse ennyire egyszerű! Elvégre Hókuszpóknak azért tényleg van oka rá, hogy utálja a Hupikék törpikéket. Ha azt vesszük, ő az az ember, akinek lépten-nyomon szembesülnie kell azzal, hogy hiába varázsló, egyszerűen nem tudja legyőzni a szinesztéziát! (Pedig még a legnagyobb átkot, a nőt is Hóki küldte a törpökre – de aztán Törpillát megabrakadabrázta Törpapa, s átállt a kis fiúkhoz. Jelenléte aztán a nézőket is eléggé felkavarta, akit érdekel a téma, a Donnie Darko vonatkozó, filozofikus mélységű jelenetéből kimerítően tájékozódhat.) Ha úgy tetszik, Hókuszpók az a kiégett műkritikus, aki az indokolatlan, egysíkú boldogság ellen küzd, elvileg a nyomorultak és kitaszítottak nevében, akiknek gombaház se jutott, meg szép kék bőrszín se. Hiába konyvaszt és mesterkedik, képtelen megváltoztatni a közízlést. És ez azért valóban igazi tragédia!Hókuszpók hangja az angolban Paul Winchell hasbeszélő (na tessék), nálunk pedig ugye Haumann Péter szinkronizálta – azt hiszem, megegyezhetünk abban, hogy mindörökre feledhetetlenül. A nemzet színésze ráadásul úgy formálta meg hangilag, hogy ne vesszen el belőle az, ami miatt szánalmasságával együtt is megrendítő figura. Hókuszpók ugyanis csak annyira gonosz, amennyire az animáción kívüli emberiség is az tud lenni. Elvégre gyenge pillanataiban bizony számos hétköznapi hókuszpók motyog magában, vagy épp kék fejjel szitkozódik abban bízva, hogy egyszer megfőzheti kondérban azt, akit irigyel, aki szebb nála, vagy akit egyszerűen csak nem tud megérteni. S ettől majd ő lesz a legszebb. Vagy már többet nem lesz feltűnő a csúnyasága. Igaz, ebben az örökérvényű történetben bizony a törpikéknek is megvan a maguk felelőssége – de csak egy bizonyos pontig.

Hiszen, kedves gyerekek és nagyobbak, a színes jókedv csak azokra ragadhat, akik hajlandóak kimozdulni magukból, s meglátni az alig észrevehető legkisebbekben a nagyon nagyot. Másképpen nem megy.