Sose láttam moziban – viszont VHS-en, DVD-n és tévében ki tudja, hányszor. Most megnéztem a jubileum alkalmából megjelent, káprázatos minőségű Blu-ray-t, és drága barátaim, tényleg olyan, mintha először találkoztam volna Henry Hill hajolajas tündöklésével és bukásával. Virtuóz, túllicitálhatatlan, ámulatba ejtő csúcsteljesítmény: közben csakis arra gondol az ember, hogy ha lehet ezt így, másképp nem is érdemes.

Martin Scorsese és írója, Nicholas Pileggi olyan szélsőségesen ihletett állapotban voltak 25 éve, amit lehetetlen még egyszer elérni – de azért a mesterek persze pár évvel később megpróbálták, s megpörgették a rulettkereket: a Casino nem tudott más lenni, mint e remekmű Las Vegas-ba áthelyezett, roppant élvezetes, csillogó-villogó remake-je. Tényleg nem lehetett más, hisz onnantól kezdve, hogy a Nagymenők végén Ray Liotta kiviszi a szemetet, búcsúzóul ránk somolyog, majd bevágják Joe Pesci-t, ahogy odalő a szemünk közé, szóval, amikor véget ér ez a két és fél óra, teljesen egyértelmű, hogy innentől csakis az utánzók jöhetnek. Ebben a filmben minden benne van, amitől Scorsese a műfaj legnagyobb királya – igen, persze, a Keresztapa is lenyűgöző, óriási klasszikus, de hozzám közelebb áll az a cinikus játékosság, ahogy itt fordulunk a gengszterek felé: semmi romantika, csak az az átkozott, az ördög áruházában vásárolt öltönyökkel, rabolt bankjegyekkel, mamától beszerzett konyhakésekkel és lőfegyverekkel hadonászó, hamis kúlság, aminek csakis a csodálatos soundtrackkel kísért árulás, leépülés, vagyis a krokodilkönnyek nélküli gengsztersiratás lehet a vége. Scorsese nem rombolja le a mítoszt, ennél sokkal fontosabbat csinál: vagány módon felöltözteti, majd meztelenre vetkőzteti az erkölcsi rothadást.

Ha a digó maffiózóknak maguknak kellett volna összeállítani életük filmjének rendezőjét, ha volt egy kis stílusuk, biztosan Marty bácsit választották volna: ahogy a narrációkkal játszik, ahogy a színészgárdát vezeti, ahogy Michael Ballhaus operatőrködésével levezényli azt a bizonyos hátsó ajtós, egysnittes bevonulást a Copacabana klubba – ahogy bemutatja, benépesíti, majd kivérezteti ezt a világot, csakis tátott szájjal lehet figyelni. Állandó vágójával, Thelma Schoonmakerrel olyan ritmusban mesélnek, olyan rétegeket mozgatnak, s néha csúsztatnak egymásra, hogy amikor egymáshoz érnek, akár zűrzavarba is sodródhatna a film – azonban a Nagymenőkben nyoma sincs dramaturgiai földcsuszamlásnak; minden beállítás, lassítás és gyors zoom, közeli és nagytotál a helyén, az összes rész tanítani valóan szolgálja a nagy egészt. Őrületes vonzerővel bír: annak ellenére lehetetlen nem egy húzásra végignézni, hogy rettenetesen égeti az ember torkát.A sztárcsapat igazi pokoli dream team: Liottát nem igazán akarta a stúdió, de Scorsese már akkor is tudta, hogy neki ez a fiatalon is félelmetesen kiélt arc kell: Ray szemében már akkor benne van a vég, amikor még el se kezdett igazán belecsúszni a szakadékba. De Niro persze De Niro, itt ugyan kevesebbet, ha úgy tetszik, visszafogottabban tombol, mint a direktorral közös többi bravúrban, ám tudja ő is, mert mindenki tudja, hogy a film igazi adu ászát olyan 160 centi környékén kell keresni: Joe Pesci a filmtörténet egyik legbestiálisabb gyilkosaként, legkiszámíthatatlanabb szervezett bűnözőjeként fokozza a végsőkig a feszültséget, ha én adtam volna át neki a megérdemelt Oscart, biztos ami biztos, csak óvatosan nyújtottam volna felé. Na de persze az úgynevezett mellékalakok is tökéletesek: Paul Sorvino úgy szeleti a fokhagymát, mint senki, a direktor édesanyja, Catherine Scorsese pedig feledhetetlen, ahogy éjszaka megreggelizteti a hullagyártástól megfáradt urakat. A fiatalabbak közül pedig számos színésszel, például a Liotta feleségét alakító Lorraine Braccóval is találkozhattunk később az HBO kultsorozatában, a Maffiózók fontos szereplőjeként. Azt is nagyon szeretem, érdekesen élt benne tovább a Nagymenők, egyszer írok is róla hosszabban.

Ja: nem viccelek, 5(!!!) magyar változat készült belőle. Némelyik egész jó, de annak ellenére, hogy nagy rajongója vagyok a klassz szinkronoknak, ezt a filmet eredeti nyelven ajánlom mindenkinek.