Kicsit az is vagy, amit megnéztél

Filmszerész

Filmszerész

Katartikus filmdalok: Eye of The Tiger (1982)

2015. február 09. - Kovács Gellért

Bármilyen hangulatod van éppen, ha meghallod, felkapod a fürdőköntöst, fejedre húzod a kapucnid és már rugózol, már táncolsz, már bokszolsz is a levegőbe. Te vagy a Csődör, aki rászámoltat a Tigrisre. Te vagy Rocky! Na de tényleg ennyire jó szám lenne ez?2009654-rocky_iii_l_oeil_du_tigre_1983_07_g.jpg

Persze, bitang nagy sláger – viszont simán lehetne mostanra rettentő kínos is. Ám ami másik dalnál az ellenség, itt jóbarát: ugyanis vele vannak a nyolcvanas évek. Vagyis pont az a primitív, mégis felszabadító energia viszi előre, ami jellemzője volt a Rocky-sorozat vásári, valamiért azonban baromira szerethető darabjainak. Kifejezetten a harmadik részhez készült, s ekkorra már szinte a teljes játékidőre a szorító sarkában ragadt az első film szerzőisége, s hosszú évekre voltunk attól, hogy egyik legfontosabb karrierindító figurájában Stallone ismét felismerje a hitelesebb embert. Ez a Rocky: kommersz amerikai ikon. Kokszreklám. Homályosra másolt VHS-ek szupersztárja, poszterhős a lövöldék falán. Rambo otthon maradt sportoló ikertestvére, aki folyton ráébred arra, hogy mindig van miért küzdenie, s emlékképekkel, na és az elemekkel harcolva rohan vissza a lépcsőhöz, a fagyott húshoz meg a többi helyre, ahol edzeni szokott.rocky-3.jpgTökéletesen illik hát hozzá a Survivor number one-ja, elő is vették még néhány részben. Programdal, emblémakísérő himnusz. Készült belőle feldolgozás, paródia, használták szpotokhoz is persze, s szerepelt még pár filmben, például a versenycsigás, animációs Turbóban is, 2PAC rappelésével – de az Eye of The Tiger elsősorban Rocky-é marad. Meg persze mindenkié, aki fürdőköntösbe öltözve nagy küzdőnek, nagy királynak képzeli magát. Bambara-bambara-bambara-bambara.... PAM. PAM-PAM-PAM. PAM-PAM-PAM. PAM-PAM-PAAAAAAAAAM.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmszeresz.blog.hu/api/trackback/id/tr337153581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2015.02.10. 09:53:53

Szasz Gellért, a filmszerészből rögtön tudtam, hogy csak te lehetsz:) Na majd ezentúl jól követlek!

Kovács Gellért 2015.02.10. 09:55:12

@shitgun: No né má! :) Örülök, szevasz, üdv itt!

AlbaZen 2015.02.13. 20:50:23

Stallone hallotta a Poor Man's Son című számot a Survivor Premonition (1981) című albumáról és baromira megtetszett neki. Felkereste Frankie Sullivant, a Survivor gitáros dalíró zsenijét, és megbízta, hogy készítsen egy hasonló ütős dalt a következő Rocky filmhez. Így született az Eye of the Tiger és amekkora mega sláger lett, elhomályosította a Survivor többi művét. Mert ez a banda többet érdemel. Dave Bickler hangproblémái miatt 1984-től a tavaly elhunyt Jimi Jamison lett az énekes, és a Vital Signs (1984) és a When Seconds Count (1986) című albumok véleményem szerint jobbak a Tigernél. A Survivor készített még filmzenét, pl. The Moment of Truth a Karate kid 2-höz. Jamison pedig szólóban énekelte a Baywatch főcímdalát. Szóval érdemes hallgatni a többi albumukat, nekem megvan mind LP-n.

Kovács Gellért 2015.02.13. 20:54:32

@AlbaZen: Köszi az infókat, bevallom, én csak azt tudtam, hogy Stallone kérte fel őket erre a dalra, meg még annyit tudok a zenekarról, hogy aztán a Rocky IV-ben is volt egy daluk, a Burning Heart. De akkor utánuk hallgatok még!
süti beállítások módosítása