Születési neve: Dózsa György Filmszínház. Született (felavatódott), Sztálinvárosban, december 20-án (csak szólok, hogy én sok évvel később ugyan, de hónapra és napra majdnem ugyanekkor születtem). Tervezte: Szrogh György – milyen más stílusban, mint szocreálban. Hé,…

Persze, egy Évával kezdem a sorozatot. S persze, nőnapon. Írhatnám, hogy a magyar színésznők Évájával, de igazságtalan lenne a többi lélegzetelállító hölggyel szemben, és nem is lenne pontos, nagyon nem. Bár, kétségtelenül volt benne valami, amihez érdemes viszonyítani.…

Előbb lett a poptörténet klasszikusa, mint konkrét filmzene – de az egyik mégis következett a másikból, elvégre Stephen King hétköznapiságával megható és felkavaró novellájának (The Body, 1982) miliőjébe tökéletesen belepasszolt (konkrétan és hangulatilag is) Ben E. King…

Gyűlöli a törpöket. Gyűlöli, gyűlöli, gyűlöli! Ő felel azért, hogy a törpök élete ne lehessen csak játék és mese, s bármennyire is egyszerűnek tűnik motivációja, tán épp ezért (is) tisztelhetjük benne a rajzfilmes antagonisták közül az egyik…

Kevés igazán meghatározóan bájos tinifilmet ismerek. Mármint olyat, ami arról szól, hogy szerelmesek vagyunk, édesek vagyunk, hisztisek vagyunk, diszkóznak bennünk a hormonok, anya miért nem értesz meg, apa utállak. Ez ilyen. „Dreams, are my reality, the only kind of real…

Nézzetek e szép szemekbe: meghallgatjátok, meghallgatjátok, meghallgatjátok... Ha akarjátok. Majd időben katt a képre és előugrik a stream!

Ha nagyteremben vagyunk, a hatodik sortól lefelé. Stanley Kubrick audiovizuális sokkterápiája elől 2015-ben sincs menekvés. Akkor is, ha az ember – bár nem tudom, miért tenne ilyet – úgy nézi meg filmszínházban, hogy közvetlenül előtte fejezte be otthon. Sokan, sok mindent…

„Emlékszem, éppen nem gyakoroltam az egyik teremben, amikor szerényen nyílt az ajtó és nem lépett be rajta Bartók Béla. Ahogy így visszaemlékszem, nem volt rajta méregzöld felöltő, és a hóna alatt sem volt ott megszokott népzenegyűjtő masinája: a fonográf. Nekem azonnal…