Élt egy ember, Louis Zamperini, olimpikon, aki jó nagyot szívott a második világháborúban. Lezuhant, majdnem az óceánban maradt, aztán japán fogságba esett. De túlélte! Róla szól a mostani aranyszobros szezon újabb életrajzi eposza.

Lara Croft direktori énje tehát megint háborúba ment. Kockázatos a második rendezés: bár egy film nem film, de ha ez is olyan pocsék lett volna, mint A vér és méz földjén, Brad Pitt nekiállhatott volna elgondolkodni azon, hogyan mondja meg az asszonynak: drágám, ezt talán nem kéne erőltetni. Mr. Pitt megnyugodhat – ha a felesége rendezői karrierje kerül szóba, nem most kell elhajolnia a felé repülő családi Oscar-szobrok elől. Ám ez sajnos nem azt jelenti, hogy jó film lenne a Rendíthetetlen. Inkább csak nézhető. Köszönhető leginkább annak, hogy az operatőri munka Roger Deakins kimagasló zsenijét dícséri (könyörgöm, adjanak már neki egy Oscart, ez már nekem ciki), a film nyitása, a nagyszabású légiharc tisztességesen levezényelt és élvezetes – de már akkor is látszik, hogy Jolie hiába rendelkezik egészen tehetséges, felkapott főszereplővel (aki Jack O'Connell értékeire kíváncsi, nézze meg inkább a Starred Up című börtönfilmet, óriásit játszik a fiú), a színészvezetés  nagyon nem megy rendezőnknek. S hiába szintén erős a hosszú-hosszú hánykolódás a nagy vízen, nem megy a feszültségkeltés se. Valahogy semmi se megy a képen kívüli sóhajtozás és meghatódottságon kívül. Tisztelet, ámulat, na, az bőven van a  filmben – de ez csupán csak ahhoz elég, hogy kínos helyett csak giccses legyen a végeredmény. Kár, mert a sztori erős is lehetne. Csak érdekesen kéne előadni.

Probléma még, hogy Jolie nem igazán tudta, hogy amit akar, azt hogyan is kéne elérnie. A szadista japán tiszt szerepére talált egy nagyon szép fiatalembert, Takamasa Ishiharát, aki inkább sértődött és hisztis, mint kegyetlen és rémisztő: egyszerűen nem működik közte és O’Connell között semmi. Nem félünk a japántól, nem féltjük tőle az amerikait. Aki, mármint a hősünk, jó ember, békét kereső ember lenne, ezt megtudjuk a végefőcím előtti inzertekből és dokumentumfelvételekből. Mert a Rendíthetetlenből nem igazán derül ki. Csak az, hogy csúnyán néz, erősen koncentrál - és az utasításoknak megfelelően ráncolja mindehhez a homlokát.

Vagyis, Angelina szerint: kitart. Kitartunk mi is. De talán annyira mégse kéne ezt erőltetni. Mondjuk, én se merném megmondani neki. Viszont nem is vagyok Brad Pitt!