Dobray György és Horváth Péter filmje, mondjuk, Magyarország válasza volt a Házibulira. Aranyos válasz, szerethető értelemben hazai. Nem mellékesen itt ismertük meg a vitán felül igen tehetséges, tizenévesen is férfiasan karcos (karcoska) Berencsi Attilát, azaz Beri Ary-t, aki később, a folytatásokon kívül óriásit játszott a Túsztörténetben, ami egészen kiváló, méltatlanul elfeledett mozi, de ez, s Szilágyi Mariann hamvassága is, most mellékszál. A főszál maga a DAL, ami Dés László egyik legnagyobb filmslágere – a másik persze a Nagy utazás. Helyezéseket nem osztanék ki, ha lehet. Mert azt hiszem, nem is lehet.

Sziasztok, Jani vagyok Mátészalkáról és szeretném kérni a Szerelem első vériget, és küldeném Anitának, és mindenkinek, aki szereti, szevasztok. S már úsztatja is rá a zongorát a technikus az akármilyen rádió kívánságműsorában, és Demjén Ferenc már énekli is, hogy „Itt vagyunk...” A klipben az akkor épp fülbevalós Rózsi egyébként egy platón ad elő, nyakán fehér selyemsál, nem lassúzik vele senki, miközben énekel, de hát ne is csodálkozzunk rajta – fúj a szél rendesen, kinek lenne kedve ottan andalogni. A diszkóban viszont lehetett, s nem is volt szabad szerelmetes blokkot összeállítani úgy, hogy ne szorítsanak helyet az „első vérnek”, ami ugye nem összetévesztendő a Rambo első részével. Egyébként, azt kell mondjam, nem csak unásig játszott szám ez, hanem tényleg jó. Hatásos. Nyálas, persze. És akkor? Egyrészt, a film nem az. Inkább kedvesen fésületlen. A dal sokkal jobban meg van nevelve. De valahol – s akkor most nyugodtan vágjon hozzám mindenki egy százas papírzsebkendőt –: megható. Valamiért betalál. Gondolom, azért is működik (a szokásos slágeres együtthatók mellett persze), mert kimondja azt, amit a filmben nem mondanak ki feltétlenül. Mert ők olyan gátlásos fiatalok. Ha úgy tetszik, Demjén elénekli a romantikus tutit, amit a tinédzserek nem mernek megkérdezni. Vagy kinyilatkoztatni.

Szóval, én nagyon bírom. Tök szép.