Ma lenne 96 éves. Nagyon, nagyon, nagyon nagy bölény. Na, ő aztán tudott élni. Tehát mulatni is – bár nótás kedvű volt az apja, hangja nem is szólt, hanem dörrent. Ahol megjelent, ott mindent és mindenkit eltakart. De mindegy is. Elvégre ki akart olyankor másra nézni? A Dúvad. A Hegedűs a háztetőn. Sára Sándor mesélte, hogy Az ítélet című film forgatásával kicsit le kellett állni, mert az egyik nap úgy bepisztrángozott Dózsa György, hogy azt nem lehetett volna lekamerázni – szó szerint súlyos lett volna a hatás...
Elég nehéz lenne felsorolni mit játszott el színházban, filmen. 56-os szerepvállalásával is ott a helye legnagyobbak között, ja kérem, neki ne lenne ott a helye? Nyilván pongyolaság így fogalmazni, de akit eljátszott, az el volt játszva. Amelyik ajtót bevágta, az be volt vágva. Amelyik asztalra odacsapott, arra oda volt csapva. Történelmi alakok, államférfiak, súlyos sorsok, nagy, visszhangos tettek. Tekintete úgy villámlott, mintha a magyarok istene küldte volna ránk, de értünk hangoskodott, ahogy körülbelül ezt mondani szokták. Legszívesebben az összes ismert férfias jelzőt elhasználná rá az ember, s alighanem mind igaz is lenne. De mosolyogni is nagyon tudott. Máshol úgy hívták volna: a nemzet macsója. Nálunk úgy hívták: Bessenyei Ferenc.
