A boldogság világnapja van – jelentsen ez bármit is. De nekem a következőket is jelenti. Illetve nekem is:
Amikor E.T. puszit kap. Amikor először látod, ahogy a Végtelen történetben Bastian először repül Falcor hátán. És te is ott ülsz vele. Amikor először hallod moziban, hogy: Kicsoda maga? A Denevérember! És mintha téged is grabancon ragadna. Amikor Laura Dern és Sam Neill felfogja, hogy mit láthatnak abban a bizonyos parkban. És ugyanolyan képet vágsz, mint ők.
Amikor a Doki azt mondja a Vissza a jövőbe első részében, hogy csodát fogsz látni, fiú! És magadra veszed. Amikor a nagymamád visz moziba, s látod rajta, hogy a maga módján neki is tetszik a James Bond, a magányos ügynök. Amikor beállsz a sorba és látod, hogy mögötted, előtted is sokan. Jó, ez nem a klasszikus boldogság, de amikor látod, hogy ott van egy kissrác is, aki éppen azt kérdezi az apjától, hogy apu most melyik sorban ülünk majd, mert a múltkor olyan jó volt, hogy olyan nagy volt a vászon, hirtelen teszel rá, hogy tizenöten állnak a cipődön. Amikor a Penge első része közben egy mély hang felordít, hogy némá' mekkora kardja van a négernek! Amikor Al Pacino és Robert De Niro leülnek megbeszélni a dolgokat, te pedig érzed a kávé illatát. Amikor az a pár, akik a film elején alig láttak ki a több napra is elegendő kaja mögül, a Ryan közlegény megmentése után szinte érintetlen pattogatott kukoricával tántorognak ki a teremből. Amikor Lovasi a tóparton Jancsó Miki bácsinak gitározik. Amikor a Baljós árnyakat követően bemész a vécébe, s a piszoároknál egymás mellett vizelő férfiak egyszerre puffognak, hogy erre vártunk ennyi évet baszki? Amikor Az élet szép rendes előadása közben melletted ül Mucsi Zoltán. Amikor a Hatodik érzék csattanójánál egy lány odaszól a barátjának, hogy én tudtam, erre ő azt válaszolja neki, hogy dehogy tudtad... 
Amikor a Valami Amerika közben rájössz a nyilvánvalóra, hogy nem csak te kiskiflizel-nagykiflizel össze alvás előtt a barátnőddel. Amikor A Gyűrűk Ura éjfélkor kezdődő vetítése után majd' az egész nagyterem ugyanarra az éjszakai buszra vár. Amikor a Marley meg én végefőcíme közben hirtelen valami nagyon belemegy a szemedbe. És látod, hogy milyen sokan vannak ezzel így. Amikor a Toy Story 3 sajtóvetítésén nyíltan bőg az összes kritikus. Amikor az Avatar stáblistája alatt a nagyon idős nagypapát faggatja a felnőtt unoka arról, mennyire tetszett neki a film, mire ő azt mondja kedves mosollyal kísérve: nagyon. Amikor az Eredet legutolsó képe után egyemberként kiált fel a nézőtér, hogy ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Amikor a Másnaposok egyik poénját nem lehet hallani, mert még a másikon röhög mindenki. Amikor A démonok között vetítésén egy egész sor akkorát sikolt az egyik ijesztgetésnél, hogy ültében a komplett terem felugrik a plafonig. Amikor a film legelején még idegesítően és hangosan vicceskedő, aztán egyre csendesebb társaság olyan kussolást produkál a Holtodiglan befejezésétől, hogy már-már fel kell őket segíteni a székükből. Amikor a Whiplasht követően ösztönösen tapsolni kezd mindenki.
Te jó ég, mennyi ilyen van...
Amikor bármelyik mozi maga lehet a Cinema Paradiso. Amikor telt ház van. Mindig, amikor telt ház van.
Igen: kicsit akkor is, amikor a Szürkén van az a telt ház.
