Kicsit az is vagy, amit megnéztél

Filmszerész

Filmszerész

Fontos filmek, melyek nélkül nem lennék az, aki: Házibuli (1980)

2015. március 05. - Kovács Gellért

Kevés igazán meghatározóan bájos tinifilmet ismerek. Mármint olyat, ami arról szól, hogy szerelmesek vagyunk, édesek vagyunk, hisztisek vagyunk, diszkóznak bennünk a hormonok, anya miért nem értesz meg, apa utállak. Ez ilyen. „Dreams, are my reality, the only kind of real fantasy...”ahtlsh10l6hhkaavf0mz5oghitg.jpg

Volt a mi kis falunkban valakinél, a konyhában, a nyolcvanas években, egy MOKÉP-es naptár. Mindegyik lapján egy-egy aktuális bemutató – persze, mihez képest aktuális, akkortájt ugye nem éppen világpremier szerint érkeztek meg a nyugati filmek Magyarországra. Elég az hozzá, hogy valamelyik hónapnál ott mosolygott Sophie Marceau. Akkor még nem tudtam, hogy így hívják, hiszen azt hiszem, csak az volt aláírva: Házibuli. De nagyon tetszett az a lány. Akkor el is határoztam, hogy szerelmes leszek belé. És így is tettem. Bárhányszor ehhez a szomszédhoz tévedtem, mindig sokat bámultam ezt a képet, amikor meg már ellapozták, mert másik hónapnál jártunk, ha nem figyeltek oda, visszakerestem. Nem mertem elkérni a lapot, még év végén se. Hiszen akkor rájöttek volna, hogy szerelmes vagyok. Vagy nem tudom miért. Bonyolult ügyek ezek.

A világ tájékozottabb/szerencsésebb fele akkor nálam már sokkal régebben gyengéd érzelmeket táplált az elsőfilmes Sophie iránt (szerepnevén Vic). Claude Pinoteau rendezése öt év alatt érkezett meg hozzánk - bár még így se kellett annyit várni rá, mint mondjuk a Cápára. Az a mosoly, ami engem is elkapott, nyilván kulcsfontosságú volt a sikerhez, de azért az se elhanyagolható dolog, hogy a Házibuli jó film. Egyfelől, benne van minden, amitől a kamaszok, kamaszok: hogy túlvezéreltek, hogy kiszámíthatatlanok, hogy néha kegyetlenek és a nagykorúak fura mértékegysége szerint igazságtalanok. De benne volt az is, amitől mindenki vissza szeretne kamaszodni kicsit, ha tehetné. Hogy olyankor minden nagyobb, hosszabb, vágatlan. A házibuli nem csak egy házibuli, hanem A HÁZIBULI. Ha nem megy fel nálad a nadrág, akkor lehetetlen elhinni, hogy a méret rossz: egyszerűen dagadt vagy (jó, ilyen később is van, de a kamaszokra lehet legyinteni). Az ősök nem csak aggódnak, hanem mindent túlaggódnak. Szóval, mindenki hülye.

boum-1980-08-g.jpgA Házibuli attól nagy szám, hogy pont ezt fogja meg. Nincs benne semmi extra. A hétköznapiságot emeli extra szintre, s azt üzeni, tininek lenni mégiscsak extraság. Mert mi van ebben a filmben? Semmi. Semmi bombasztikus. Van egy lányka, aki buliba akar menni. Akinek cserfes barátnője, annak pedig még cserfesebb húga van. Meg ott van apa, aki épp megcsalja anyát. Meg anya, aki nem veszi észre, hogy figyelni kéne apára. Rajtuk meg lehet figyelni, mi lesz a papolásból, hogy miről is szól az okoskodás, mi lesz az úgynevezett komoly kapcsolatból, mit kell tenni érte, hogy megmaradjon, hogy kitartson, jóban, rosszban, hűtlenségben. Na meg a nagyi... Na jó, ő nem átlagos, hanem szuper, mert mindent megért és klassz tanácsokat ad. Imádja a komolyzenét, de azért gond nélkül kimondja a tömegközlekedési eszközön, hogy „szarban vagyunk”.s_16299_1410451982_s_16299_1391198390_boum_1980_11_g.jpgA Házibulit felnőtt fejjel is jó megnézni. (És hallgatni: Vladimir Cosmánál nincs szerethetőbb francia giccsmester!) Nem csak azért élmény ez a film, mert az időközben szintén felnőtt Sophie Marceauért ma is változatlanul odavagyok (a régiért is, meg a jelenidősért is), s nem is csak azért, mert akkor imádtam, s konzerválta a filmet a nosztalgia. Hanem azért is, mert vicces, szép és idealizáltságával együtt igazi. Megmaradt kamasznak. La Boum éternellement!

Pár napja volt 30 éve, hogy bemutatták Magyarországon. És a szinkron is szenzációs.

A bejegyzés trackback címe:

https://filmszeresz.blog.hu/api/trackback/id/tr57242053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gyűrött Papír 2015.03.06. 08:51:41

Olyan szerelmes volt akkor az osztály, hogy énekórán kértük a tanárt, hogy szeretnénk meghallgatni magnóról a film zenéjét :)
Akkor még vadászni kellett a zenéket a rádióból.
2-5 ig ;)

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2015.03.07. 14:24:49

Baromi jó ötlet ez a rovat, szeretem ezt a fajta személyes hangvételt. Sophie Marceau-ba én is szerelmes vagyok gyerekkorom óta, bár nálam nem a Házibuli volt a meghatározó élmény, azt sajnos kicsit később láttam, mint kellett volna (16 évesen), de még így is tetszett, sőt tavaly újranézve sem okozott csalódást. Hangulatos, bájos, nosztalgikus, édes, vicces. A legvégét külön kiemelném, ami kb zárójelbe teszi majdnem az egész filmet.
süti beállítások módosítása