Az anekdoták szerint sokszor úgy vette fel a telefont: „Halló. Mennyi?” Tán szerette eljátszani, hogy a gázsiért csinálja. (Mint egyik legendás kabarés karaktere, Bácsalmási művész úr a Hófehérke és a hét elgyötört törpéből.) Vagy hát van, amit a gázsiért csinál. De az állandó idézőjel egyébként is állandóan vele járt. Hozzá tartozott.

Meg a szivar és a pipa is. Geszti Péter, vagyis a második Mézga Aladár mesélte, hogy amikor a második Máris szomszéd, azaz Bárdy szinkronizált a Pannóniában, alig lehetett látni a füsttől. Hallani biztos lehetett azt a híres baritont. Egyébként a szivar mellett elfért a tenisz is: odavolt érte és jól játszott. Se Kossuth-díj, se Nemzet színésze kitüntetés (nem volt hosszú ideig nemzetis, meglehet, ezért). Pedig. Pedig... Ha csak azt vesszük, hogy Jumurdzsák, meg az ő gyűrűje. De ne csak ezt a szerepet vegyük, s ne csak azt, hogy a Rádiókabaré egyik leghíresebb figurája volt az övé: a Gugyerák Alallllyos, a négy-öt elipszilonnal. Tényleg ne csak ezeket vegyük, hisz szegénynek utóbbival meggyűlt a baja rendesen: egyszer felkiabáltak neki a Víg színpadára (haláláig, közel 50 évig volt ott társulati tag), a legnagyobb dráma kellős közepén, hogy „Némá, ott a Gugyerák!” Kiborult. Persze tudta azért, hogy megérte így is, úgy is. Mindenhogyan.

Olyan remek humora volt, hogy csuda! Olyan úriemberes volt (jelentős macsós karccal), hogy még! A hazajáró lélek című epizódban a Lindát is majdnem legyőzte. Mindig is akartam egy olyan sétapálcát.