Kicsit az is vagy, amit megnéztél

Filmszerész

Filmszerész

Altman 90

2015. február 20. - Kovács Gellért

A ma élő rendezőfenoménok között kevés olyan van, akihez annyira rohannak a sztárok, mint ahogy hozzá rohantak: Allen, Tarantino, esetleg. Teljesen mindegy, hogy briliáns, korrekt vagy közepes a végeredmény – ha játszottál egy Robert Altman-filmben, az már valami. Nem feltétlenül a közönség felé az. Magad felé.robert_altman.png

Márpedig az Altman-filmekben egymás lábain tapostak a nagy színészek. Már az elején is, amikor a M.A.S.H-ből még Donald Sutherland és Elliott Gould egyenesen ki akarták őt fúrni. De amikor Altman az a művész lett, aki egykor megrendezte a M.A.S.H.-t, s még közel hetven esztendősen is olyan remekműveket forgatott, mint a hollywoodi viszonyokról gonosz éleslátással mesélő A játékos vagy a sok-sok szálon futó, kertvárosi drámabravúr, a Rövidre vágva, már nem volt ellene fúrás, legalábbis színészi részről bizonyosan nem. A stúdiófőnökök nem voltak oda érte túlságosan, de hát az 1980-as Popeye-n kívül nem is csinált igazán kommersz darabokat. Annyi baj legyen, nem való az mindenkinek.

tumblr_mr2eg6z8gh1rovfcgo1_r1_1280.jpgNem volt mindegyik filmje zseniális – de mindegyik filmjében ott volt Robert Altman zsenije. S ez tényleg csak a legnagyobbak sajátja. Oliver Stone szeret úgy tetszelegni, hogy ő aztán megmutatta a tutit Amerikáról. Jó, mutatott tutit is a legsikerültebb filmjeiben, de aki látta az Altman-életmű nagy alkotásait, az említettek mellett még mondjuk a McCabe és Mrs. Millert, A hosszú búcsút, a Nashville-t vagy a Buffalo Bill és az indiánokat, nos, az tisztában van vele: ő is pontosan tudta mindig, hol viszket éppen az Egyesült Államoknak, s Stone-nál jóval intelligensebben hívta fel erre a figyelmet. S nem segített mindig megvakarni. Mert a nagy művészek nem segítenek!

Beszédes magyar című utolsó filmjében sokat zenéltek (Az utolsó adás). Úgy szól a legenda, hogy Paul Thomas Anderson ott állt már a takarásban: ha valami történt volna Altmannal, ő fejezi be a forgatást. De aztán nem történt. Akkor még nem. 2006. november 20-án hunyt el. S ma lenne 90 éves. 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmszeresz.blog.hu/api/trackback/id/tr347190249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása