Persze, jó lenne, ha egyből a Vissza a jövőbe-szériáért lelkesedne, dehát az élet nem kívánságműsor vagy mi, s így legalább én is tanulok valamit. Most jön az egyik ilyen.

Bizony, Louie egy nyúl. Elég jól néz ki, minimalista, de menő. Francia nyúl, mármint származását tekintve, de  - Yves Got könyvei alapján készült – rajzfilmsorozatát még a Disney is átvette. És jó! (Nálunk azt hiszem, Nyuszi és a varázsecset címen, DVD-n is megjelent valamennyi belőle.) Annyi az egész, hogy Louie, a nyúl (és haverja, Yoko, aki katicabogár és nem Ono) rajzolni tanítják a gyerekeket. De nem úgy, hogy izé, sziasztok, üljetek le, s akkor most alkotunk, hanem helyzetbe hozzák magukat, vagyis helyzetbe hozza őket az alkotó (te jó ég, Louie-t is rajzolja valaki, csak meg ne tudja!), megy a kaland, s amikor teszem azt, épp egy lóra van  szükségük, mert éppen indiánosdi van, akkor nem rohangálnak és keresnek összevissza lovakat, hanem rajzolnak egyet. És az a legjobb, hogy meg is mutatják, hogyan kell. Egyszerűen. 

Na de kérem, az ám itt a trükk, hogy ha még kicsi a gyerek (nálunk a Nick Jr.-on megy, tehát valószínűleg elég apró, aki nézi), akkor tutira nem ő, hanem anya vagy apa tanul a nyúltól. Úgy ám! Így aztán lehet úgy csinálni, hogy jaj, hát ezt én is tudom kislányom, de figyelj csak, Louie hogy rajzolja, megmutatom… Azt meg nem kell tudni a gyereknek, hogy például apa a büdös életbe se tudott semmi értékelhetőt összehozni a rajzórán, még a pálcikaemberei is csak kettes alát kaptak általánosban, a vízfesték-készlet meg csak arra volt jó, hogy összekenje vele az uzsonnáját, aztán az a rohadék Sanyi, az osztály erősembere megetesse vele a szétázott szendvicset. Szóval, a gyereknek ezt nem kell tudni, ő csak csodálja a szülőket, hogy milyen ügyesek. Az a dolga.